Kapcsolatügyeleti házirend

A kapcsolatügyelet nyugodt, semleges hely a gyermekek számára, hogy külön élő szüleikkel, rokonaikkal barátságos, otthonos környezetben találkozhassanak. Amit kínálunk: a gyermekek életkorának megfelelő játékok, mesekönyvek, szakmai segítségnyújtás. Amit kérünk: tartsa be Ön is a házirendet!

  1. A szülők* írásbeli megállapodás nélkül a Kapcsolatügyelet helyiségeit találkozás céljára nem vehetik igénybe.
  2. Bírósági határozattal a Kapcsolatügyelethez küldött családok esetében is csak a két szülő és a mediátor által megkötött megállapodás után vehető igénybe a szolgáltatás.
  3. A gondozó szülő és kísérői a gyermeket a kapcsolatügyelet ajtajában adják át az Alapítvány munkatársainak, a kapcsolattartás teljes idejét a házon kívül töltik, majd a kapcsolatügyelet ajtajában veszik át a gyermeket az a alapítvány munkatársaitól.
  4. A gondozó szülő távozásakor a Kapcsolatügyelet ügyeletes munkatársainak megadja azt a telefonszámot, amin a kapcsolattartás ideje alatt - szükség esetén – elérhető.
  5. A gondoskodó (kapcsolattartó) szülő minden esetben nyitott ajtónál találkozik gyermekével.
  6. A Kapcsolatügyelet helyiségeiben csak a szülők közötti megállapodásban szereplő személyek tartózkodnak. (A Kapcsolat Alapítvány gyakorlóhely, egyetemi hallgatók mediátor képzésben lévő gyakornokok és önkéntes segítők is részt vesznek a munkájában.)
  7. Ha a gondoskodó (kapcsolattartó) szülő a kapcsolattartás idejére gyermekének enni-innivalót hoz, önkéntes segítőktől kérhet ehhez tányért, poharat.
  8. Távozáskor a játékokat el kell pakolni. A szobákat ugyanolyan rendben kell átadni az ügyeleteseknek, ahogy ezt megkapták. Ez minden esetben a gondoskodó (kapcsolattartó) szülő felelőssége.
  9. A Kapcsolatügyelet számítógépeit a szülők és a gyermekek csak a kapcsolatügyeleten szolgálatot teljesítő munkatárs engedélyével használhatják.
  10. A kapcsolattartás ideje alatt sem a gyermek, sem a gondoskodó (kapcsolattartó) szülő nem használhatja a mobiltelefonját.
  11. Ha a gondoskodó (kapcsolattartó) szülő a gyermek előtt becsmérlő kifejezéseket használ a gondozó szülőre, a találkozót másodszori figyelmeztetés után megszakítjuk.
  12. A kapcsolatügyeleten ittas, drogos állapotban megjelenő szülőt hazaküldjük.
  13. Az agresszív, más módon provokatív, a kapcsolatügyelet nyugodt, otthonos, biztonságos légkörét és sikeres működését veszélyeztető magatartás a mediáció vagy a találkozások azonnali leállítását vonhatja maga után.
  14. A kapcsolatügyeleten tartózkodó szülőket és gyermekeket nem interjúvolhatják meg a média munkatársai. Sem videó, sem fényképfelvétel nem készülhet róluk a nyilvánosság számára.

Köszönjük, hogy betartja a házirendet. Ezzel a látogatások nyugalmát biztosítja.

a Kapcsolat Alapítvány munkatársai

*Ebben a szövegben a szülő szó jelöli az anyát, az apát és minden olyan személyt, akinek lényeges szerepe van a gyermek fejlődésében


© 2018 Délkelet-Press Kft.

Please publish modules in offcanvas position.

Pályázat